Nagy Izabella - Második esély

 

Második esély

 

 

Alíz- Ő a történet főszereplője.18 éves, magabiztos, határozott, mindenre elszánt, bátor lány, akinek nagy álmai vannak. Szereti az embereket, mindig a középpontban van, nagy társasági életet él. Kissé agresszív, olykor dacos természet, hajlamos túlhajszolni az élvezeteket. Minden, és mindenki érdekli, kíváncsi és nyitott a világ dolgaira. Erős jellem, drogokhoz sosem nyúlt, bármilyen társaságba is keveredett. Viszont az alkoholt és a jó bulikat ő sem veti meg. Nemrégiben szakított barátjával, akihez lagymatag érzelmek fűzték. Az egyetlen dolog, ami hiányzik az életéből a szerelem. Egészen addig a napig, amíg meg nem ismerkedik Kornéllal.

 

Kornél - Történetünk másik főszereplője. 26 éves, titokzatos, visszahúzódó figura, nem szereti az embereket, csalódott az egész életében, és reménytelennek látja a jövőt. Gyógyszer és drogfüggő. Mindamellett, hogy hideg és távolságtartó az emberekkel, ezt még csak az tetézi, hogy a nagy magánytól cinikus, és arrogáns lett. Nem tud bízni, sem megnyílni senkinek. Van egy barátnője, aki jóval idősebb nála, de ez amolyan langyos kapcsolat. Senki nem is sejti, hogy egy szörnyű tragédia miatt lett ilyen. Nem hisz a szerelemben, egészen addig, míg meg nem ismerkedik Alízzal, aki nagyon hasonlít valakire, akit már réges-régen elveszített...

 

Lóri- Alíz legjobb barátja. 25 éves, sofőrként dolgozik. Bizalmas, ha kell testőr, ha arra van szükség pszihológus. Amikor Alízzal megismerkedett, azonnal beleszeretett, de mivel a lány hangot adott véleményének, miszerint nem vonzódik hozzá, beérte a barát kategóriával. Gondoskodó, türelmes figura, biztos benne, hogy egyszer meg fogja nyerni a lány szívét, szépen, fokozatosan, de elköveti azt a hibát, hogy bemutatja Alízt Kornélnak, aki Lóri gyerekkori barátja...

 

Kende- Alíz volt párja.19 éves. Hihetetlenül tehetséges, szórakoztató, de ugyanakkor korához képest nagyon is felnőttes, komoly figura. Alízzal abban az időben találtak egymásra, mikor a fiú édesapja meghalt. Hatalmas szerelem gyúlt szívében a lány iránt, rajongásig szerette, de nem tudta a rakoncátlan és heves természetű Alízt irányítani. Majdnem belepusztult a fájdalomba, amikor a lány elhagyta. Teljesen kifordult magából, megszállottjává vált, követte mindenhova ahova csak tudta, és próbált a közelébe férkőzni. Még mindig reméli, hogy Alíz egyszer visszatér hozzá, biztos benne, hogy számára Ő az ideális pár.

 

Melina- Alíz és Kende közös barátja. Kissé gyenge jellemű, visszafogottabb lány, aki felnéz Alízra, de ugyanakkor a végtelenségig féltékeny a lányra. Próbál kitörni, de nincs hozzá elég bátorsága.

 

Judit- Kornél ideiglenes barátnője. Jóval idősebb a fiúnál. Fejébe vette, hogy megszelidíti ezt a fiút ha törik ha szakad, ám Kornél ódzkodik ettől, és nem nyílik meg neki, ám Judit reménykedik, hogy egyszer sikert fog elérni, csak azzal nem számol, hogy jön majd egy hebrencs, vidám leányzó, aki elszakítja tőle szerelmét. Alíz..

 

Roxi-  Alíz legjobb barátnője. 6 évvel idősebb, így a barátságban Ő az irányító. Alíz rajongásig szereti, hiába megfontolatlan, zabolálatlan vad természetű. Ő vitte bele a lányt az éjszakai életbe, és mindabba ami izgalmas lehet egy 18 éves lány számára. Rengeteg balhén mentek együtt keresztül. Alíz édesapja kifejezetten ellenzi ezt a barátságot ám a két lány jóban-rosszban kiáll egymás mellett. Roxi volt az, aki erőt adott Alíznak ahhoz, hogy igenis, hódítsa meg Kornélt, mert hitt benne, hogy a két fiatal boldog lenne egymással.

 

Mira- 35 éves, két gyerekes családanya. Alíz bizalmasa, és barátja, ha úgy tetszik anyapótlója a lánynak. Nagyon jó megérzései vannak. Ő figyelmezteti a lányt, hogy mindaddig, amíg Lóri mellette van, sosem lesz boldog, mert a fiú (még ha tudat alatt is) mindenkit elmart a lány mellől, akinek ez fel sem tűnt volna, ha Mira nem teszi szóvá.

 

 

Ignácz család

 

Budapesten, a külvárosban élnek, egy gyönyörű családi házban, nagyon jó körülmények között. A család feje és fenntartója Alfréd, van egy 18 éves lánykája, Alíz, akinek legnagyobb vágya az,ami az édesanyjának is volt, hogy színésznő legyen. Drámatagozatos iskolában tanul, és nagyon tehetséges. Az édesapa mindenben támogatja lányát. Az anyuka elhagyta a családot, amikor Alíz betöltötte a 13. életévét. Ezzel hatalmas sérüléseket okozott a lánynak. Apa és lánya tehát kettecskén élnek, a viszonyuk baráti, és mindent meg tudnak beszélni egymással.

 

 

 

 

Marancsik "család"

 

Marancsik Kornél egyedül él Budapesten, a belváros forgatagában. Édesapjának egy órás üzlete van, édesanyja tipikus semmirekellő szépasszony. Van egy öccse és egy huga, de az öccsén kívül senkivel sem tartja a kapcsolatot, gyűlöli a családját. A foglalkozása taxis. Teljesen felborított életet él, nappal alszik, éjszaka dolgozik és törekszik arra, hogy a legkevesebbet érintkezzen az emberekkel.

 

 

A történetnek több tanulsága is van. A legnagyobb talán az, hogy mindig van kiút a legreménytelenebbnek tűnő helyzetből is, és az ember igenis le tudja tenni a drogokat, ha van aki segíti, és hisz benne. Mindenkinek jár egy második esély. Többek között a történet boncolgatja a jól ismert létezik-e fiú és lány között barátság, vagy ez csak mendemonda? Megmutatja azt is, hogy egy embernek hogy alakul teljesen át a személyisége a pénz hatására. Bonyodalommal, drámával van tele ez a történet, és a végén persze nem marad el a csattanó sem...

 

 

 

 

 

 

 

 

Alíz, történetünk főhősnője, különös álmot lát az éjjel, ami teljesen felborítja addigi életét. Érzi, valami

Sorsdöntő dolog fog vele a közeljövőben történni. Estére barátjához, Kendéhez készül. Jó ideje együtt vannak már, Kende hatalmas szerelemmel szereti Alízt, ám a lány, nem viszonozza kellőképpen a fiú érzéseit. Átérkezve Kendéhez Alíz látja, hogy gyönyörűen meg van terítve az asztal, ráadásul a kedvenc ételei mind ott sorakoznak ízlésesen feltálalva. Kende mindent meg is adhat a lánynak, hiszen gazdag család sarja, édesapja nemrégiben hunyt el, és mindenét egyetlen fiára hagyta. Alíz csak piszkálja az ételt, Kende észreveszi, hogy valami nem stimmel és rákérdez. A lányból kitör az őszinteség, elmondja, hogy nem szereti a fiút, és úgy érzi megfolytja a szeretetével. Ezért úgy döntött elhagyja. (azt persze nem vallja be, hogy azt érzi, hamarosan jönni fog valaki az életébe) A fiú teljesen kikel magából, csapkod, kiabál, majd sírva rogy le a székre és egyfolytában csak hitetlenkedik. Ňem képes megemészteni, hogy szerelme, akiért annyi mindent meg tett, egy szeszélyért eldobja ezt a nagyon is jól működő kapcsolatot.

Ám Alíz hajthatatlan, feláll az asztaltól, még utoljára megsimogatja a könnytől ázott arcot, majd fogja a kabátját, és kivonul az ajtón. Kende utána rohan és elkapja a karját, ezzel tovább hergelve a helyzetet, a lány megrémül, és kirántja magát Kende szorításából, a fiú eszéhez tér, és hagyja Alízt elmenni, de még egy utolsó mondat elhagyja a száját: Meg fogod még bánni, hogy így ellöktél magadtól, hidd el, nagyon meg fogod bánni”…

 

Alíz mit sem törődve a fiú vergődésével elindul a fagyos éjszakában, de szerencsétlenségére lekési a buszt, így felhívja legjobb barátját és bizalmasát, Lórit, aki seperc alatt ott is terem érte autóval. Alíz elmeséli a történteket Lórinak, aki a szíve mélyén örül, hiszen így esélye nyílik, hogy a rakoncátlan természetű leányzót megszelidítse. Miközben haladnak Alíz otthonához, Lórinak megszólal a telefonja, nem más, mint gyerekkori cimborája, Kornél hívja. Kornél segítséget kér Lóritól, és kéri, hogy minél hamarabb találkozzanak mert fontos ügyről lenne szó. Lóri Alízzal együtt elkanyarodik a belváros felé, ahol Kornél lakik. Ez volt a kezdetek kezdete…

 

 

Amint megérkeznek, Lóri szól Alíznak, hogy várja meg az autóban, hamar elintézi a dolgát, ám a lány nem bír magával és Ő is kiszáll a  kocsiból. Kornél a falnál támaszkodva vár. Odaérnek, Alíz megpillantja Kornélt. Bemutatkoznak. A két fiatal között szinte izzik a levegő. Alíz úgy érzi, ismeri valahonnan Kornélt, és valami leírhatatlan vonzódást érez a fiú iránt. Kornél nem különben. Amíg a két fiú beszélget, Alíz tesz egy kört a házak körül, rágyújt egy cigarettára, és azon morfondírozik ki lehet ez a titokzatos idegen, és miért van rá ekkora hatással. Mire visszaér, a két srác már mindent megbeszéltek, így Lóri és Alíz elindulnak hazafelé. Az úton a lány nem hagyja békén Lórit, egyre csak faggatja Kornélról, Lóri megijed a hatalmas érdeklődés láttán, és elárulja Alíznak, hogy Kornél egy megbízhatatlan, kiégett drogfüggő, és ne akarja semmiképpen megismerni mert csak lerántaná a sugárzó és fiatal leányzót a mélybe.

Hazaérkeznek, Alíz elköszön, és bemegy a házba. Édesapja a tv előtt éppen a vacsoráját fogyasztja, amint meglátja szeretett lányát rögtön felvidul. Beszélgetni kezdenek, az apa érzi, hogy valami különös dolog történhetett a lányával, hisz szokatlanul ki van virulva az arca, és csillog a szeme. Alíz elmeséli, hogy találkozott egy különleges férfival, és (annak ellenére, hogy Lóri megpróbálta lebeszélni) meg fogja hódítani a szívét. Ráadásul a lányt, még inkább felcsigázta Kornél esendősége, és elhatározta azt is, hogy megváltoztatja az életből már teljesen kiábrándult Kornélt. Egész éjjel forgolódik (közben Kornél szintén nem bír aludni és csak a lányra gondol aki annyira hasonlít valakire) és kora reggel Alíz első dolga az, hogy felhívja bizalmasát, és egyben anyapótlóját, Mirát. Az asszony 8. kerületben lakik (pont ahol Kornél) és mindenkit ismer a környékről, ezért Alíz úgy gondolja, hogy átmegy hozzá, és további infót gyűjt a fiúról.

 

Miránál Alíz megerősítést kap arról, amit előző este Lóri mondott Kornélról, a srácból szinte minden barátja kiábrándult már. Többek között Mira arra is figyelmezteti kis barátnőjét, hogy amíg Lóri a közelében lesz, addig nem lesz boldog, mert a fiú mindenkit megpróbál elmarni Alíz mellől. Alíz lát ebben valami rációt, megköszöni Mirának a jó tanácsot, majd elindul hazafelé. Amint kilép Miráék kapualjából épp belebotlik Kornélba. A fiú (annak ellenére hogy sosem mosolyog) most sugárzó mosollyal az arcán, leplezetlen örömmel köszönti a lányt, és megkérdezi, nincs-e kedve mászkálni vele és Lórival egyet este a városban. Alíz természetesen igent mond. Felhívja osztálytársnőjét, Melinát, hogy tartson velük. Melina egy szelíd természetű leányzó aki imádja Alízt, és ezer örömmel keveredik bele az éjszakai életbe barátnője oldalán.  Este tehát a négy fiatal összetalálkozik. Alíz és Kornél, mintha rajtuk kívül más nem is létezne, le sem szakadnak egymásról, a fiú rég érezte magát ilyen jól a bőrében mint Alíz közelében. Meg is jegyzi a lánynak, hogy emlékezteti valakire) Lóri eközben magában puffog, de a haragja kiül az arcára, Melina próbálja nyugtatgatni. Amikor az idő kezd egy kicsit hűvösre fordulni, Kornél felajánlja Alíznak, hogy hazaviszi. Beülnek a kocsiba, és elindulnak, ám annyira jól telik a beszélgetés, hogy virradatig kinnt maradnak a kapu előtt. Sok mindent megtudnak egymásról, ám Kornél még mindig egy rejtély maradt Alíz számára…A fiú össze van zavarodva, mert nem gondolta volna, hogy még egyszer az életben valaki ekkora tüzet ébreszt benne mint ez a fiatal, hebrencs, ám nagyon különleges lány.

 

Alíz másnap megtudja Lóritól, hogy közeledik Kornél szülinapja, és úgy dönt, házibulit szervez a srácnak. Segítségéül szintén kis barátnőjét, Melinát hívja. Eljön a szombat délután, az idő gyönyörű, minden készen áll egy medencés bulihoz. A készülődés közben Melina rákérdez Alíznál, hogy mit akar Kornéltól, és mi történt, hogy Kendével szakított. Alíz dühöng, hisz tudja jól, hogy Melina és Kende kezdetektől fogva bizalmasok, és mert Melina megpróbálja rábeszélni Alízt, hogy menjen vissza Kendéhez. Alíz ekkor elmagyarázza, hogy ez lehetetlen, mert úgy érzi, Kornélt szereti.

 

Kornél mindeközben alig bír otthonról elszakadni. Barátnője, Judit, mindenképp vele akar tartani, ám Kornél el akarja kerülni azt a csapást hogy Alíz szembesüljön azzal, hogy neki van valakije. Judit egy 35 éves kiégett nő, aki ha meglátná ezt a gyönyörű élettől sugárzó lányt, biztos felrobbanna az idegtől. Nagy nehezen elszabadul otthonról és elindul Alízék felé. A buli nagyon jól telik, mindenki jól érzi magát, és Alíz elhatározza, hogy színt vall Kornélnak. Ám ez nem következik be, ugyanis Alíz fültanuja lesz Kornél és Judit telefonbeszélgetésének. Kornél elmondja őszintén, hogy van élettársa, és különben sem lenne elég jó Alíznak. Kornél távozik, Alíz teljesen összetör, Lóri szíve mélyén örül. Kornél hazafelé tart teljesen lesújtva hisz eddigre már rájött, megszerette Alízt. A baj csak az, hogy nem érzi magát elégnek, így a könnyebb megoldást választva úgy dönt, elkerüli a lányt. Utálja magát amiért ilyen gyáva, így találkozót beszél meg a dílerével. Bedrogozva ér haza reggel, Judit a csalódottságától sírva fakad, majd elindul dolgozni. Kornél elnyúlik az ágyon és megpróbál nem gondolkozni.

 

Mindeközben Alíz, hogy kikapcsolódjon kissé, felhívja legjobb barátnőjét, Roxit.

Roxi a nővér szerepét tölti be Alíz életében, Ő vitte bele a lányt az éjszakai életbe, és Alíz imádja, mert mindig erőt ad neki. A két lány találkozik, és kiülnek a dunapartra 2 üveg bor társaságában. Alíz elpanaszkodja magát Roxinak, aki dühösen ráförmed barátnőjére, és arra bíztatja, hogy igenis küzdjön meg Kornélért, mondván „ Nem arra tanítottalak én, hogy csak úgy feladd még mielőtt bármi történt volna”

Alíz erőre kap Roxi bíztatásától.

 

Másnap, miután Kornél magához tért, elindul Alízhoz. Jobb belátásra tért időközben, és rájött, neki ez a lány kell, és többé nem lesz gyáva. Kornél megérkezik, Alíz pont vele egyszerre ér a kapuba, az éjszakai tivornyázás után) Amint meglátják egymást elcsattan az első csók. Szenvedélyesen csókolóznak, mindeközben nem is sejtik, hogy valaki figyeli őket az egyik leparkolt autóból. Kende. Alíz nem is tudta, de a fiú a szakítás óta egyre csak követte a lány minden lépését…Teljesen belebolondult Alíz elvesztésébe, és csak a kellő alkalomra várt, hogy visszatérjen a lány életébe…

 

Alíz, miután nagy nehezen elszakadt Kornél karjaiból boldogan tárcsázta Lóri számát, hogy elújságolja a hírt: megtörtént a csoda, Kornél megcsókolta, Ők végre egy párt alkothatnak. Lóri ahogy hallgatja a lányt egyre elkomorul. Találkoznak, és ekkor Lóri elköveti azt a hibát, hogy ultimátumot ad a lánynak, miszerint: Válasszon, vagy Ő, vagy Kornél… Alíz teljesen összezavarodik miközben Lóri beszél, hisz szereti és nem akarja elveszíteni a srácot. Este Alíz találkozik Kornéllal. Együtt töltik az éjszakát, egymás karjaiban, hatalmas szerelemben. Ám reggel, megcsörren Kornél telefonja. Alíz úgy tesz, mint aki még mélyen alszik. Kornélt a dílere hívta, mert a fiúnak tartozása van. Üvöltözés hallatszik ki a telefonból. Alíz megijed. Amint Kornél lerakta a telefont, felcirógatja Alízt, és azt mondja aludjon még egy kicsit, neki dolga van. Ezután Kornél eltűnik, majd órák múlva tér vissza, teljesen beállva. Alíz megrémül, elsírja magát, és csapot papot otthagyva elsiet Kornéltól, egyenesen haza. Otthon édesapja alig bírja a csalódott lányát megvigasztalni. Mindeközben Kende, folyamatosan követte az eseményeket, látta, ahogy Alíz sírva jön el Kornéltól. Amint a lány hazaért, felhívta, mintha csak érdeklődne mi van vele, és a megtört lány áthívta magához, hogy kisírja a bánatát volt barátja vállán. Kende teljesen megnyugtatja Alízt, és felajánlja neki, hogy ha visszamegy hozzá, Ő élete végéig gondoskodni fog róla, és boldoggá teszi. Alíz belemegy a játékba, jól esik a biztonságérzet, amit Kende mellett tapasztal. Mivel Kende látja, hogy szerelme nehezen heveri így ki a dolgokat, elviszi pár napra Balatonra. Mindeközben Kornél őrjöng, hogy hogy lehetett ennyire hülye, és kétségbeesésében felhívja Lórit, és átmegy barátjához. Elmondja Lórinak amit eddig még soha senkinek nem mondott el: azóta drogfüggő mióta a nagy szerelme évekkel ezelőtt autóbalesetben meghalt. Alig élte túl a lány elvesztését, és megfogadta, hogy többet senkinek nem nyitja meg a szívét. De aztán jött Alíz, aki kísértetiesen hasonlít rég elveszett szerelmére, és ő újra embernek kezdte magát érezni, és újra szerelmes lett, de most ezt is elbaltázta, egy utolsó adag miatt… Lóri megdöbbenve hallgatja barátját, és persze mindeközbe Ő már tudja, hogy Alíz Kendével van. Felülkerekedik benne a féltékenység, és elárulja Kornélnak, hogy Alíz már tovább lépett. Kornél teljesen magába roskad. Lóri mindenképp el akarta kerülni ezzel a lépéssel azt, hogy a két fiatal újra egymásra találjon, Kendére meg azért nem volt féltékeny soha, mert tudta, hogy Alíz nem szereti és hamarosan elhagyja, és neki újra szabad lesz az út a lány szívéhez.

 

Alíz és Kende Balatonon. Kende mindent megtesz, hogy  lány jól érezze magát, de Alíz csak Kornélra tud gondolni. Este a lány kinyit egy üveg vodkát (Kende hiába kéri, hogy ne igyon) egyedül megissza majd eltűnik az éjszakában. Nem bírja Kende érintését elviselni mióta Kornéllal együtt volt. Letelepszik egy fához, betakarózik egy törülközővel és részegségében álomba sírja magát, miközben Kende egész éjszaka félőrülten keresi. Reggel Alíz visszaténfereg a szállodába, és elmondja Kendének, hogy nem bír vele együtt lenni mert nem tudja Kornélt kitépni a szívéből. Kende őrjöng, hiába beszél Kornél ellen, hogy nem Alízhoz való, a lányt ez nem hatja meg, ráparancsol hogy azonnal vigye őt haza. A fiúnak nincs más választása, elindulnak, ám Alíz kéri, hogy Lórihoz vigye. A srác még utoljára megpróbálja megkísérelni, hogy hasson Alízra, de se a könnyek se a könyörgés nem hatja meg a lányt. Kiszáll a kocsiból és beérkezik Lórihoz. Kende teljesen összetörve elvonul. Lóri örömmel fogadja Alízt, aki rögtön azzal kezdi, hogy mi van Kornéllal, hol találja meg. Lóri nem árulja el azt az igencsak lényeges információt amit megtudott, mert fél, hogy elveszti a lányt. Azt hazudja, hogy Kornél elutazott egy időre. Alíz magából kikelve zokog, és elmondja Lórinak, hogy soha életében nem szeretett még így senkit mint Kornélt. Ekkor Lóriban felülkerekedik az igaz barát, és elmondja amit tud. Azt is megemlíti, hogy azért volt ilyen önző, mert szereti a lányt, de inkább elviseli, hogy csak barátja legyen, mint hogy boldogtalannak lássa.(ezek persze hamis szavak voltak) Alíz lélekszakadva rohan Kornélhoz, de hiába csenget, dörömböl, nem nyit senki ajtót. Csüggedten elkezd sétálgatni le és fel az utcákon, amikor egyszer csak figyelmes lesz egy srácra, aki egy italbolt előtt ül, magábaroskadva, 1 martinis üveggel a kezében. Odamegy és látja, hogy nem más az, mint Kornél. A fiú megpróbálja elűzni a lányt, majd sírva fakad, és elmondja Alíznak, hogy szereti, de úgy érzi nem tudja boldoggá tenni. Ám Alíz ezúttal kitartóbbnak bizonyul, és nem hagyja ott Kornélt, hanem elmondja neki, hogy nem érdekli milyen életet élt eddig a srác, mellette marad. Csókban forrnak össze,

És nagyon boldogok, hogy végül újra egymásra találtak. Azóta Kornél, ha nehezen is, de leállt a drogokkal, és beindította saját vállalkozását. Alíz hatására jobbra fordult az élete. Hogy mi kellett ehhez? Nem pusztán csak a szerelem. Hanem valaki, aki hitt benne, aki tudta, hogy KÉPES MEGVÁLTOZNI. Hát igen…Mindenkinek jár egy második esély…

 

Persze, ez gyönyörű befejezés lenne. Egy tündérmesénél esetleg. De az életben nincs olyan, hogy „happy end”

 

Miközben Alíz és Kornél boldogságban úsztak, két ember között egy különös szövetség jött létre. A két sértett fél, Kende és Lóri között, akik csalódottságukban megfogadták, nem hagyják, hogy a fiatalok boldogok legyenek együtt… Minden emberben ott rejlik a gonosz. Még egy gondoskodó ex barátban, és egy kedves bizalmasban is…

 

A történet legnagyobb tanulsága talán az, hogy soha nem szabad ítélkezni senki felett. A szerencsétlen drogfüggő talán nem is olyan rossz, ahogy azt mi elsőre vélnénk, a biztonságot nyújtó, megfontolt barát, pedig lehet hogy a vesztünket akarja…

 

 

Vége