„Ne vedd, védd!”

Graffiti tervező verseny 12-25 ÉVES FIATALOKNAK

 

A Szertelen-kék Alapítvány graffiti tervező versenyt hirdet 12-25 éves fiatalok számára.
A pályázat célja, hogy saját gondolataitokat, érzéseiteket mutassátok meg a graffitik segítségével arról, hogyan tudjátok megóvni a Földet, mit tehetünk érte, hogy a veszélyeztetett élőlények a jövő számára is megmaradjanak.

A pályázat a fenntarthatóságot állítja a középpontba, ami azt jelenti, hogy a jelenben élőknek úgy kellene élni az életüket, hogy a jövő generációinak is élhető legyen a bolygó, és ne használjuk el azokat az erőforrásokat, amikre nekik is szükségük lesz.

 

Az állatok, növények és a belőlük készült különféle termékek, ajándéktárgyak, használati cikkek nemzetközi kereskedelme napjainkra hatalmas méreteket öltött, éves forgalma eléri a 159 milliárd dollárt, és évente több mint 350 millió egyedet érint. A kipusztulás szélére sodródott sok ezer állat- és növényfaj, melyhez az élőhelyek folyamatos emberi pusztítása mellett, jelentős mértékben hozzájárul az egész Földet behálózó illegális kereskedelmi rendszer. A kereskedelembe kerülő állatok és növények többsége a természetből származik, vadon fogják vagy gyűjtik be őket. A befogás, a szállítás és a karanténozás alatt bizonyos állatfajok egyedeinek 70-90%-a is elpusztulhat.

Hazánkban is egyre nagyobb méreteket ölt az egzotikus állatok és növények hobbiállatként, illetve dísznövényként való tartása, valamint az állatok nem megfelelő tartása, a kegyetlen bánásmód. Egyre több család tölti nyaralását távoli, egzotikus országokban, ahonnan olyan ajándéktárgyakkal térnek haza, melyeket veszélyeztetett fajokból készítettek.

Magyarország 1985-ben csatlakozott a Washingtoni Egyezményhez vagy más néven CITES-hez (Convention on International Trade in Endangered Species of Wild Fauna and Flora - Egyezmény a veszélyeztetett vadon élő állat- és növényfajok nemzetközi kereskedelméről).

Az élőlények iránti felelősség kialakítása fontos a bűnmegelőzés szempontjából is, mert az egymás iránt érzett felelősség alapozza meg az áldozattá és elkövetővé válás elkerülését.

 

Beküldési határidő: 2011. május 16.

A beküldött műveket szakmai zsűri értékeli.

A pályázó a mű beküldésével elfogadja a www.szertelenkek.hu honlapon található pályázati szabályzatot.

 

Díjazás

Az első három helyezett informatikai eszköz tárgyjutalomban részesül.

A nyeremény másra át nem ruházható, készpénzre nem váltható.

A győztes művek alkotói számára lehetőséget biztosítunk, hogy egy grafikus művész segítségével megalkothassák az általuk megálmodott képet a „Ne vedd, védd!” konténeres mobil szabadulószoba falaira, amely az ország számos állatkertjébe és nemzeti parkjába eljut.

A művekből az alapítvány honlapján kiállítást készítünk.

 

Eredményhirdetés: 2021. június 6.

 

A ”Biztonságos világ” című projekt a Belügyminisztérium és a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács támogatásával valósul meg.