Szereplők

Andris

Tizenöt éves pécsi lakos.  A gimnázium második osztályába jár. Az osztály strébere, senki nem barátkozik vele. Gábor bácsi szomszédságában lakik és már régi ismeretség van köztük. Nagyon bölcs, ritkán szólal meg. Narrátori szerepet tölt be.

 

Gábor bácsi

A gimnázium második osztályának matematika tanára és osztályfőnöke. Kedves, szigorú, segítőkész és nagyon jó tanár.

 

Anett

Tizennyolc éves, a gimnázium második osztályába jár, kollégista. A punk stílus hirdetője. Kétszer megbukott a nyolcadikban és a kilencedikben is egyszer. Mindenki felnéz rá az iskolában, mert szép, „laza” és népszerű. Rossz tanuló és rossz társaságba keveredik a kollégiumon belül.

 

Zoltán

Anett fiúbarátja hasonló stílusú, mint a lány, de okosabb és óvatosabb, úgyhogy hamarabb észreveszi a bajt, de nem sokat ér el vele. Szintén a második osztályba jár, tizenöt éves és pécsi.

 

Máté

Az osztály kakukktojása. Tizenhat éves, pécsi. Homoszexuális (ezt a kinézetén jelezni kell), az osztály megoszló véleménnyel van felőle, vannak, akik oda vannak érte, teljesen megértik és felismerik benne a jó tulajdonságait, például, hogy kedves, okos és vicces. Mások, viszont meg sem akarják ismerni, de ez nem izgatja őt, hanem örül, hogy vannak jó barátai.

 

Georgina

Tizenöt éves, kollégista leányzó. A hippi eszméket vallja és mindig vidám. Egyedül az alkatával nincs megelégedve, ugyanis elég testes. Mindenkivel jóban van, a rengeteg ellentét ellenére Anettel is. Mindenki csak Ginának hívja.

 

Statiszták: osztály, a gimnázium tanulói, díler

 

 

 

 

Botlásaink

Első szín: a második osztály tanterme, hétfő, első óra előtt

 

(Máté, Zoltán, Georgina, Andris és az osztály többi tanulója már mind az osztályban van. Beszélgetések folynak, jó hangosan, így semmit nem lehet érteni csak néhány töredékmondatot. Egyedül Andris ül magányosan a helyén és a tanulnivalót nézi át, mikor valaki megdobja egy alufólia labdával és ő ijedten összehúzza magát. Mindenki felfigyel az eseményre és úgy döntenek, hogy együttes erővel döntik le a lábáról, így mindenki elkezdi dobálni mindennel, ami a kezükbe kerül. A zaj egyre nagyobb lesz és alig vehető észre mikor Gábor bácsi belép az osztályba.)

 

Gábor bácsi             Figyelem! Figyeljetek már ide! Hagyjátok abba! Miért csináltátok ezt?

(A tanár hangja tiszteletet parancsol, és lassan mindenki leül a helyére.)

 

Zoltán                       Tudja, tanár úr, a stréber sértegetett minket, ezért megbüntettük, ahogy illik! Azért, hogy tudja, hol a helye!

A bekiabálást vad nevetés követi. Mindenkinek tetszett a szemtelenség.

 

Gábor bácsi              Biztosra veszem, hogy nem így történt! Ne hazudjatok nekem! A hazugság soha semmire nem megoldás, ezt meg kell tanulnotok! Ha felnőttök nem leszek ott, hogy mondjam nektek! Most kell megértenetek.

 

Andris                                    Elnézést, tanár úr, csak viccelődtünk egymással, semmi baj.

 

(Andris szótlanul üli végig az órát, csak akkor beszél, amikor felszólítják. A többiek egész órán azon nevetnek, hogy mennyire befolyásolható és félős. Az óra végéig a cselekmény némajátékkal és valamilyen zenei aláfestéssel történik.

Megszólal a csengő és hirtelen kimerevedik a kép. Mindenki mozdulatlan marad, kivéve Andrist, aki feláll és a nézők felé fordul, majd belekezd monológjába.)

 

Andris                                   Most azt hiszik, hogy hülye vagyok, hogy nem értek semmit a világ dolgairól, és azért nem mártottam be őket, mert félek. Pedig az van, hogy pontosan értem, sokkal többet értek, mint ők, mert én látom már magam előtt, hogy mivé válunk majd. Nézzünk csak végig az osztályon. Gina, aki mindig kedves és aranyos, a szülők álma, aki soha semmi rosszat nem csinálna. Ez a legjobb, de a mai világban sajnos halálra van ítélve. Zoltán, akivel jobb nem is szóba állni, bár neki talán van egy kis sütni valója. Máté, akiért rajonganak, illetve Máté, akit utálnak. Mindenki eldöntheti, hogy melyiket választja. No és persze Anett, aki… aki éppen nincs itt. Gondolom nem is jön ma, hanem holnap egy teljesen átlagos orvosi igazolással állít be, amiben csupán az nem lesz átlagos, hogy hamisított. Így van ez minden hétfőn. A futószalag becsípte az osztályt és soha nem engedi már el. Minden hétfő, kedd, szerda és a hét összes többi napja mind ugyanúgy telik. És itt vagyok én is, de azt hiszem, magamról tudnám a legkevesebbet mondani. Vagy szinte semmit.

Az individualizmussal az a baj, hogy aki csinálja, azt elítélik, aki nem azt is. Az egyetlen kibúvó az, hogy ha titokban műveled. Ha senki nem tudja, hogy csak magaddal törődsz, miközben végig a saját érdeked világít előtted és nem is érdekel téged más. Tehát önző vagy.

 

(Ő is kimerevedik a többiekkel együtt és csend van egy-két percig, majd hirtelen beront Anett.)

 

Anett              Elkéstem?

 

(Mindenki ellazul, újra indul a mozgás, de ezúttal kontrollálatlan rángatózás jellemzi a kavalkádot. Mindenki olyan, mintha kötélen mozgatnák, mintha nem lennének önálló gondolataik (mert ebben a részben azt szeretném feltüntetni, hogy mennyire befolyásolhatóak vagyunk, szinte, mint a bábok, akiket mások mozgatnak), egyedül Zoltán marad magánál, ő szomorúan, elgondolkodva nézi először a földet, majd a nézőteret, de nem a nézőkre pillant, inkább olyan, mintha a végtelen távolt fürkészné. A lámpák lekapcsolódnak, de a mozgás nem marad abba, a lábak ritmusosan dobognak kettő- négy-es ütemre halk alapot adva Zoltán monológjának.)

 

Zoltán                        Már nagyon régóta ismerem ezt a lányt és nagyon szeretem… de most, mintha nem lenne önmaga. Minden nap késik a suliból… soha nem ér rá és alig van velem. Régen mindig benne volt az őrültségekben, most meg visszahúzódó és örülök, ha nem kell együtt lennem vele. Jó én sem vagyok egy matyó hímzés, de ez már más, már túlnőtt rajtam és félek, hogy nem fogom elbírni a súlyt. Nem tudom, hogy mit történhetett vele, de senki nem tehet ki ennek! Mi lett belőle?! Én ezt nem akarom látni!

 

(Zoltán határozott léptekkel kimegy a színről, a mozgás hirtelen megszűnik, mindenki összeesik ott, ahol van. Anett feláll, kiemelkedik a tömegből és beszélni kezd.)

 

Anett:             Mindenki látja, hogy engem semmi nem érdekel. „Flegma” vagyok, és csak az vidíthat fel, ha tilosban járhatok… egy frászt. Legszívesebben mindenkinek a képébe ordítanám, hogy ez csak a máz, a külső réteg, amit szépen felépítettem. Azért találtam ki, hogy szeressenek és befogadjanak. Kinek kell egy szerény, visszahúzódó lány? Miért lennék gáz, ha ez is lehetek, ami most vagyok! Lemosnám magamról, ha lehetne, de nem lehet, mert mindenki ezt várja már el tőlem! Hülyeség? Baromságokat beszélek? Ez az én hülyeségem, amit saját magamnak generáltam, de már az egész súlyával kétszeresen húzza a szívemet! Hát olyan könnyű nekem? Azt hiszitek? Csak bámultok, mint az idióták, pedig ti is tudjátok, hogy miről van szó, mert ti is ilyenek vagytok! Mind ilyenek vagyunk! Szerepeket találunk ki magunknak és eljátsszuk őket, de ezek nem mi vagyunk! Ez az én szerepem, de nem én vagyok. Bárcsak ledobhatnám magamról, de nincs erőm hozzá. Egyre lejjebb süllyedek, már magamhoz sem vagyok méltó.

(Egyre halkul a hangja és kétségbeesettebb lesz, majd bejön egy kapucnis alak és sebtében belenyom a lány kezébe egy levél fehér tablettát, aki enyhe megelégedéssel pillant a drogra. A világítás elalszik és kilépnek a színről, majd mikor újra fény lesz, Máté a színpad közepén ül és egy fizika könyvet olvas. Néha, majd egyre gyakrabban felpillant a nézőkre, mintha akkor venné észre, hogy figyelik. A beszédre is rájátszik, hogy egyértelműsítse a szerepét.)

 

Máté:              Ó… helló! Én nem szoktam verekedni, csúfolódni, lopni, csalni a dogáknál vagy valakit elítélni azért, mert csúnya vagy szeplős, vagy, mert más a bőrszíne, mint az enyém. Szerintem ez hülyeség, bár azt hiszem, jogom sem lenne ilyesmiket mondani, hiszen bennem is lehet találni elég sok kivetni valót. A homoszexualitás az ókori görögöknél teljesen elfogadott dolog volt. Van ahol börtönbe zárnak érte, viszont ebben az országban boldogok lehetünk, hiszen mindenki elfogad, olyannak amilyenek vagyunk. (Nyugodtan, mosolyogva fejezi be. Anett sétál be és hanyagul odaveti neki:)

Anett:                        Csak egy hülye kis buzi vagy.

(A fiú arca szomorúra változik, lehajlik, majd összefonja maga előtt a kezét, próbál kicsire összehúzódni, a földet nézi. Elalszik a lámpa, a sötétség leple alatt elhagyják a színt.)

 

 

Második szín: Kollégium

(Gina ül a kollégiumi szoba ágyán és elegáns ruhákat válogat az esti színházra, szemben áll a nézőkkel, mintha a tükörképei lennének. Igazgatja a haját, sminkel, stb. az övén kívül még egy ágy helyezkedik el a színen. Anett feldúltan érkezik.)

 

Gina:              Szia! Te mit veszel fel ma este?

Anett:             (idegesen) Én nem megyek a színházba.

Gina:              (ijedten) De hát kötelező!

Anett:             Figyelj, az kéne, hogy falazz nekem, oké? Hogy amikor a nevünket olvassák, te az enyémnél is jelentkezel, menni fog?

Gina:              Én nem szeretnék hazudni. Gábor bácsi is megmondta, hogy nem vezet semmi jóra, neked is hallanod kellett volna. Gyere el, nagyon jó lesz!

(Izgatottan fűzi a másik lányt, közben a száját rúzsozza újra a nézők felé fordulva. Anett mindeközben gyorsan, kapkodva matat a táskájában, látszik, hogy keres valamit és miután nem leli meg egy másik táskában kezdi keresni, majd az ágy alatt is.)

Anett:                         Hol van?! Te raktad el, mi? Azonnal add vissza és elfelejthetjük a dolgot!

Gina:              De hát mit? Nem vettem el tőled semmit! Sosem csinálnék ilyet!

Anett:                         Persze, hogy nem! Az áldott jó lélek!

Gina:              Anett, mit keresel? Nyugodj meg, nincs nálam semmid!

Anett:             (Egyre hevesebben, züllöttebben kiabál.) A tabletták! Ilyen kicsi, fehér tabletták! Kell, érted? Kell, de nincs itt!

Gina:              (ijedten) Gyógyszer kell? Beteg vagy?  

Anett:             Tudod jól, hogy miről beszélek! Muszáj… különben meghalok, érted?!  (Hisztérikusan üvöltve, könnyezve szalad ki a színről. Gina még ott marad, és először értetlenül mered maga elé, majd észbe kap, hevesen csóválni kezdi a fejét.)

Gina:              Nem… ezt nem lehet… nem szabad! Nem történhet meg!

(Ő is kifut.)

 

Harmadik szín: Színházban

(Díszlet nem feltétlenül kell. Andris kiöltözve, öltönyben ül a színpad szélén és elmélyülten mered maga elé.)

Andris:           Vannak emberek, akik természetükből adódóan vidámak és olyanok is, akik mélabúsak. Ha szomorúnak érzem magam, olvasok, zenét hallgatok vagy beszélgetek valakivel. Tudom, hogy vannak olyanok, akik mesterségesen állítanak elő jókedvet… Én soha nem füveztem és nem érzem, hogy bárkinél is kevesebb lennék emiatt. Egy ideig még nem akarok meghalni és gondolom az értelmes emberek mind így vannak vele. Ezért nem is csodálkoztam, mikor Gina kétségbeesetten felkeresett, hogy Anett drogozik.

(Máté bejön és leül Andris mellé.)

Máté:              Gina engem is megkeresett. Azt mondta, hogy ez az osztály közös ügye, hogy mi egymásért vagyunk és segítenünk kell egymást, erre valók a barátok. Megijedtem, mert én is tudom, hogy mennyire súlyos problémáról van szó. Nem tudok teljes szívből segíteni annak, aki eddig, szinte nem is vett emberszámba. De nem lehetek gonosz. Minden erőmmel azon leszek, hogy gyorsan felejtsek és Anett mellett legyek a bajban, mert tudni kell megbocsájtani.

(Gina és Anett együtt jönnek be, először egymásra mosolyognak, majd leülnek.)

Anett:             Most már tudom, hogy tényleg hülyeséget csináltam. Ha ilyen helyzetbe kerül, az ember önmagának kell megtalálnia a kiutat. Kevesen kapják meg azt a környezetüktől, amit én megkaptam. Ráébresztettek arra, hogy nem vagyok magamnál és így sokkal könnyebb leállni a szerrel, köszönettel tartozom.

Végül Gábor bácsi lép be a színre, leül a többiek mellé és büszkén mosolyog. (Mindenki nagyon csinos, hiszen színházba jöttek. Suttogva beszélgetnek egymással, majd hirtelen a nézőkre bámulnak és elkezdenek tapsolni. Egyre erősebb ováció támad, vastaps, füttyögés. Tulajdonképpen tökéletes tükörképei lesznek a nézőtérnek, elvégre olyan mintha ők is színházba jöttek volna, mert a nézőtéren ülő emberek is hasonló problémákkal küzdenek, mint ők.

A taps elhalkul, Zoltán rohan be ziláltan, lihegve, öltönyben. Ijedten kifele fordul.)

Zoltán:           Elkéstem?

Anett:             Sajnos igen.

 

 

Köszönöm a figyelmet!

 

Írta: Pógyor Fanni